Varázsszőnyegen a világ körül

Párizs esetében lehetetlenség eldönteni, hogy nappal vagy éjjel csodálatosabb-e a város. Strasbourgnál egy kicsit könnyebb a dolgunk, azt hiszem nappal — este csak hallani a természetet, látni nehezebb …és persze tegyük hozzá azt is, hogy nappal csendes a város de igazából este sincs zsibongó éjszakai élet. A vacsora utáni séta azonban nem maradhat el, így induljunk szépen onnan, ahol lakom, vagyis az EP-től, illetve a többi nem EU-s intézménytől, mint az Emberi Jogi Bíróság.

Amit eddig nem láttam: éjszakai sátras tüntetés a bíróság előtt.

Nem, ez nem napi abszurd, inkább éles kritika a társadalom felől, hiszen maga a Council of Europe - ahol most én is vagyok ezen a héten - is az emberi jogok, a jogállam és a demokrácia “védelmezője”. Egy kis szakmai háttér a fő területek mellett: a Council of Europe (vagyis az Európa Tanács) nem EU-s intézmény, attól függetlenül jött létre a II. világháború után, mintegy tanulva az eseményekből. Amiről híres az az a bizonyos Emberi Jogok Európai Egyezménye, amelyben mindazon alapvető emberi jogok vannak lefektetve amiket (azóta) védeni is hivatott. A bíróság ennek része, noha nem közvetlen fórum, hiszen először a saját nemzeti bíróság előtt kell az ügyet tárgyalni, Strasbourgig csak ezután juthat el (hozzátéve, hogy ez az utolsó fázisa egy-egy ilyen jogvitának). Ha az ember itt tartózkodik/él/nézelődik vagy bármi akkor könnyebb megtanulni, hogy melyik intézmény hova tartozik (ezt Brüsszelben is tapasztaltam). Itt segít a józan paraszti módszer is: számolj zászlót, ha 28 akkor EU-s, ha több akkor nem. A Council of Europe előtt például 47 díszeleg.

Miért ennyi? Kik részesei még? Alapvetően persze Európában gondolkodunk és a már említett három ‘pillérében’ (emberi jogok, demokrácia, jogállam), de hozzátartozik a teljes képhez az is, hogy olyan országok is megjelennek, akik demokratikus mivolta ugyan megkérdőjelezhető (igen, keletebbre gondolok..), de elfogadtak például olyan nemzetközi egyezményeket, amik mégis valamiféle demokráciára emlékeztetnek. A gyakorlatban persze a célok mindig nemesebbek, mint amennyire ténylegesen kivitelezhetőek. Ezért nem meglepő egy demonstráció sem. Csodát nem várhatunk. Szkepticizmust félretéve, jelenleg a No Hate Speech kampányban vagyok érdekelt, ami egyfelelől jelent kihívást arra nézve, hogy mégis mi minősül annak (csoport ellen irányul? védett tulajdonság miatt?), másfelől mérlegre kell tenni azon emberi jogainkat mint például sajtószabadság, gyülekezési szabadság, véleménynyilvánítás szabadsága és a másik oldalon a gyűlöletbűncselekmény elleni ‘harc’ megengedhető, indokolt ellenlépései (kontroll, cenzúra, stb.) Ilyen és hasonló kérdésekkel foglalkozom, mindezt az internetre 'szűkítve'.

Általában estig időzöm a konferencián, utána jöhet a belváros, ami nagyjából 2,5 - 3km sétára található. Kivéve ha alternatív útvonalakat tervezem (ahogy tettem). Nagyon szeretem a vízpart hangulatát, illatát, azt, ahogy fúj a szél …tény, hogy itt sétálgatni talán nem egyedül a legjobb élmény, de zenével és temérdek gondolkodnivalóval így is megteszi, végtére is nem siettem sehová. Na jó, azt tervbe vettem, hogy a Notre Dame-t megnézzem éjszaka, de reménykedtem benne, hogy nem megy sehová ha esetleg későn érkezem.

Szerencsére tényleg nem… A főtér hangulata ellenben megváltozott: nincs zene, a turisták pedig a tér melletti éttermekben hangoskodnak.

Egy újabb megintnemnyaralnijöttem utazás (erről majd később). Annak érdekében, hogy most kivételesen ne késsem le a saját előadásomat (sessionömet) úgy döntöttem egy nappal előbb érkezem, így nemcsak eme régi hagyományommal szakítok, hanem egy kis városnézést is beiktathatok. 

Az EU negyedben lakom, ami részben sportnegyed is, így kedvet kaptam! — béreltem egy biciklit €1.5-t (nemmondommegmennyiről alkudtam le…) és hát… irány a belváros. Ha az ember nem megy be minden egyes múzeumba akkor nagyjából két óra alatt gyalog is bejárható, biciklivel pedig sokkal gyorsabban. 

Pusztán üzleti szempontból őszintén szólva mindig is díjaztam, hogy az üzletek hétvégén nyitva tartanak (hiszen ekkor van időnk vásárolgatni), itt azonban nemcsak bezárnak, de mintha a város is kiürülne. Egy lélek sincs az utcákon, tavaszias idő, madárcsicsergés, parkok, mit kívánhatnék még? …persze, talán sosem költöznék ide, mert élvezem ha egy város minden szempontból él - nyüzsög - de ez a békesség - harmónia? - most megnyugtat.

A Notre-Dame-t elég nehéz eltéveszteni, na nemcsak azért mert kellően jellegzetes a megjelenése, meg persze a legmagasabb épület is egész Strasbourgban, hanem azért is mert a belváros szívét képzi. Itt tömörülnek a drágább éttermek, kávézók, a szuvenir boltok és a kóbor zenészek is (hangulatból 5-ös). Ha tudnám hogy kell videót feltölteni ide akkor menten egyszerűbb lenne.

Valahogy úgy tudnám körülírni, hogy mintha az ember vidéken lenne, ugyanakkor mégsem. Egyfelől a béke, a természet, a tisztaság, a biztonság, másfelől mégiscsak látni villamost, EP-t, Európa Tanácsot, sőt a hozzá tartozó Európai Emberi Jogi Bíróságot is. Itt senki sem rohan, nincsenek nagyon autók (és dudálást sem hallani), a terek üresek, senki sem a műemlékeket keresi hanem a parkok nyújtotta idillt.

...na jó, az talán még hozzátartozik, hogy egyébiránt is meglepő elképzelései vannak a helyieknek arról, hogy mivel érdemes feldobni az utcákat. Nevezzük egyedinek? Vagy formabontónak.

Talán az állatkák váratlan megjelenése egy templomépület előtt - főleg ebben a környezetben - még mókásabbak.

Nem is én lennék, ha legalább egy utam simán és gördülékenyen zajlana. A tegnapi napsütéses tavaszias idő délutánra átcsapott felhős-szelesbe, ami később viharos-esősbe, majd felszállt a gépem. Egyébként én tényleg szeretem amikor dobál a gép, annak ellenére is, ha időnként egy-egy stewardess az ölembe önti azt, amit magam szerettem volna (és a számba inkább…). A baj ott kezdődött, hogy 20 perces késéssel indultunk, ami jelentősen lerövidítette az átszállásra szánt egy órámat, amit talán amúgy is alákalkuláltam a frankfurti reptér méretéhez viszonyítva. A transzfernél viszont már várt rám egy lány (Natalie), akinek a jelek szerint a túlzott adminisztráció a megnyugtató, értsd: 20 üzenet 5 percenként, hogy akkor pontosan hol is fogunk találkozni. Hozzátenném, hogy a képekkel ellátott tudósítása mentette meg a helyzetet, mert így valóban sikerült a rendelkezésemre álló idő alatt átsprintelnem arra a terminálra ahova kellett. Ott széles mosollyal vár rám ő és Silvio is. Nem, nem ismerem őket (egyelőre). Silvio egy szivárványos kitűzővel virított, úgyhogy gondoltam ha ő így, akkor én meg kérdezek. Ulrike Lunacek működése nagyban inspirálja, hasonló politikai ambíciói vannak, de azt hiszem jól is csinálná. Natalie több, mint zavarban volt, kiült az arcára az aggodalom, hogy akkor ők most vajon buzik vagy csak ez a téma vagy… aztán némi fotómutogatás kisimította a ráncait. Párórás további utazás, némi éjszakai séta, becsekkolás és minden rendben is volt. Reméltem én. Azt ugyan sikerült kibuliznom, hogy a legfelső emeletre kapjak szobát, a melegvíz már nincs benne a szolgáltatásban, viszont a wifit elég erősen fogom. A holnapi az egyetlen napom mielőtt az EU különböző intézményeibe bezárnak, így egésznapos turbósebességű városnézést tervezek, a többiről majd a későbbiekben.

Egy utolsó brüsszeli bejegyzés helyett inkább arról számolok most be, hogy hogyan is telt a hazafelé utam. Illetve inkább arról, hogy miért is lett ez meghosszabbítva 16 órával, amit szerintem Belgium legcsúfabb ipari városában kellett eltöltenem.

WizzAir: reptér a semmi közepén, de legalább időben érkezik és ne felejtsük, hogy olcsó a jegy. Gondoltam eddig. A gépem 21:20 perces indulása "késett kicsit", az első információk szerint 22 órára tették át ("due to operational problems"). Ez még önmagában annyira nem volt aggasztó, aznap az olaszországi sztrájk miatt sok gépet pakoltak át egy kicsivel. Nézzük mi történt egy órával később: boardingolás után, a repülőgépről szállítottak le minket, ottani alkalmazott szerint azért, mert tankolni kellett még. Hát ez igen érdekesen hangzik, nekem például már többször is sikerült úgy becsücsülnöm egy gépbe, hogy még épp tankolták. Ezek után visszakísértek a terminálba minket, hiszen nem állhatunk a repülő mellett, (miért is nem?), majd még az ajtókat is kinyitották, mondván, hogy újra át kell majd mennünk a soron. Ekkor már azt a tájékoztatást kaptuk egy másik ottani alkalmazottól, hogy vért találtak a motortérben. Azt hiszem itt már nem voltam olyannyira nyugodt. Mintegy egy órával később, hangosbemondón tájékoztattak arról, hogy ("due to technical problems") az indulás időpontja másnap reggel 9 óra. 

Az információs pulthoz mentem, ott azt mondták, hogy intézkednek a szálloda és a taxi iránt is, ne aggódjak. A taxihoz kaptam vouchert, a reptér 2 db taxit szervezett 150 utas elszállításához. Mint tudjuk, egy taxiban rendszerint 100 ember is elfér, úgyhogy a professzionáls felkészültség már itt érzékelhető volt. Egy óra várakozás után elvitt egy minősíthetetlen színvonalú helyre, ahol a recepciós 43 euro fejében tudott volna egy mosdó és wc nélküli szobát adni. Hozzátenném, hogy az egész hely egy béna amerikai horrofilmben megjelenő kísértetjárta motelre emlékeztetett, de még ennél is ijesztőbb volt az ott aktuálisan lakozó népség ...leginkább latin-amerikai drogbárókra emlékeztettek, arany nyaklánccal, olyan kicsit koszos fehér atlétában aminek pont nem sikerült eltakarnia a kitüremkedő szőröket. Mint egyetlen nő érkeztem három - szintén magyar származású - pasival, mondanom sem kell ezek a kellemesen szimpatikus fiatalemberek, mint valami darab húst végigmértek. Nem is tudtam hirtelen eldönteni, hogy a nemlétező szüzességemet, az ép szerveimet vagy inkább úgy általánosságban az életemet féltettem-e. Mindenesetre, sem kifizetni, sem ott éjszakázni nem voltam hajlandó.

Érdekes, hogy a reptéren azt a tájékoztatást kaptam, hogy ezt ők már megbeszélték, illetve, hogy a WizzAir egyébként is szerződéses viszonyban áll ezzel a bizonyos F1 lánccal. Továbbá nem gondolom, hogy az én felelősségem volt, hogy nem tudtam a törölt járattal Budapestre repülni. Nem értettem azt sem, hogy miért lett volna kötelességem ilyen esetben fizetni. Sőt, egyáltalán pénzt tartani magamnál felkészülve egy ilyen kis kellemetlenségre. Így, a következő kör taxival visszamentem a reptérre, az információs pultnál jeleztem a problémát. Azt mondták, hogy nem tudnak mit tenni, máshova nincs lehetőség menni. Némi egyezkedés és panaszkodás után (egy órával később) hívtak egy taxit, ami a Best Western szállodához vitt és biztosítottak arról, hogy reggel 6:45-re értem küldenek egy kocsit, hiszen 7 órára vissza kell érnem a reptérre. A szállodához nagyjából éjjel 2 magasságában érkeztem, végül - itt kivételesen - nem kellett fizetnem az ott töltött éjszakáért.

6:40-től a recepción vártam az autót. Sehol senki... Végül 7-kor az ottani recepciós - az egyetlen kedves ember akivel a 16 óra alatt beszéltem - hívta fel a repteret, ahol azt mondták, hogy hopszi... de azért csak ne pattogjak, nemsokára küldenek egy autót. Nem sokkal fél8 után érkeztem meg a terminálhoz, a taxis a fuvarért 20 eurót kért. Ezt végülis egy újabb 20-30 perces egyeztetést, egyezkedést követően nem kellett kifizetnem. Mámori élmény, hogy mindenért úgy kell megharcolni, mintha nem nemzetközi előírás rendelkezne az ilyen helyzetekben járó minimum szolgáltatásokról... közben - of course - minősíthetetlen stílusban beszélnek az ember lányával. 

A bejáratnál egy újabb reptéri alkalmazott roppant szívélyesen azzal a hírrel fogadott, hogy a reggel 9 órás járaton csak 30 szabad hely volt, amit feltöltöttek azokkal az utasokkal, akiknek sikerült a megbeszélt 7 órás időpontra odaérni (szolídan hozzáképzelve, hogy "ellentétben magával"...). Találós kérdés: a 30 szabad helyről vajon tényleg akkor fél8-kor sikerült értesülni vagy esetleg már előtte is teljesen evidens volt hogy totálisan feleslegesen rángatják ki mind a 150 utast? 

Slussz poén, hogy azt is megtudtam, hogy csak akkor reggel 9 körül küldött a WizzAir légitársasága egy másik gépet, ami 10:35-kor fog megérkezni, tehát - gyors számítások szerint - legkorábban 13 órára fogok csak Budapestre érkezni. Második találós kérdés: addig hogyhogy nem gondolt senki sem arra, hogy nem lesz mivel hazareptetni minket?

Újabb 15-20 perces harc és alkudozás után kaptunk 4x4 euro értékben WizzAir vouchert, mert a reptéri alkalmazottakat sikerült meggyőzni arról, hogy így 12 óra elteltével esetleg éhesek, szomjasak lehetünk. Talán. A látszat ellenére ez azért nem sok segítség volt, így frenetikus élmények vártak újfent rám. Duty freeben tampont vásárolni például nem lehetett, hiszen ezen utalványokat "csak a legfőbb szükségletek kielégítésére" lehetett elkölteni. A pénztároshölggyel némi ideológiai vitába keveredtem, hogy pontosan akkor mit is lehet ebbe a kategóriába sorolni, ha meglátása szerint a szénsavas üdítő jöhet, a higiéniai kellékek viszont határozottan nem ... nos: sörözés reggel 7-kor, 6 euro fejében - erre jó volt a voucher - felbecsülhetetlen! Minden másra tényleg ott volt a mastercard!

Szóval, az egész problémakezelésről a szervezetlenség és felkészületlenség volt elmondható. Nem kicsit találom felháborítónak azt az apróságot, hogy a kapott információk (például a járattal kapcsolatban) minden egyes alkalommal ellentmondásba kerültek. Az eredeti tervekkel ellentétben mintegy 16 órával értem később haza, ennek során négyszer taxiztam, két különböző szálláson voltam és hozzáteszem, ha nem vagyok elég kitartó ezt nekem mind fizetnem is kellett volna. Határozottan sérelmezem, hogy minden egyes nehézségnél nekem kellett megharcolnom, holott nemzetközi előírás rendelkezik az ilyen esetben automatikusan és kötelezően járó díjmentes szolgáltatások minimumáról. Mindeközben mindenki melegebb éghajlatra kívánt küldeni engem, leginkább franciául. 

ééés a plusz egy: semmilyen kommunikációs lehetőséget nem biztosítottak, még egy e-mail erejéig sem kaptunk internethozzáférést. A hívásokat is a saját mobilomról kellett kezdeményezni. Viszont a konkrétan kifizetett költségem legalább csak ez volt, hiszen - mint tudjuk - magyar légitársaság révén már előre tudtam, hogy úgysem látnám sosem vissza a pénzem. 

Miután - 16 órával később - végre Budapesten élvezhettem a kialvatlanságomat, egy panaszlevelet küldtem be a légitársaságnak, tömören és kicsit jogias nyelvre átfordítva a történteket. Roppant hamar reagáltak is a megkeresésemre. Természetesen elnézést kértek az okozott kellemetlenségekért, majd rövid indoklást mellékelve kimosták magukat a felelősség alól. Mint megtudtam, ez ugyanis vis major helyzet volt (ilyen ugyanis mentesülnek a kártérítés alól), hiszen arra, hogy a gépre nem kapják meg a felszállási engedélyt igazán nem kellett felkészülniük. Eddigi jogi pályafutásom során vis major címszó alatt inkább természeti csapásra, politikai megmozdulásokra, ilyesmire gondoltam, de most ennyivel is okosabb lettem. Még azt is hozzátették, hogy a gépre azért nem kapták meg a felszállási engedélyt, mert valóban vért találtak, és több, mint valószínű, hogy a gépük - idézem - "rendkívüli madártámadás áldozata lett". 

Tehát: 16 órával később értem haza, ezalatt Charleroi különböző pontjai között ingáztam. Mindenki úgy beszélt velem mint egy koszos papírzsepivel, hiszen én szemétláda nem voltam hajlandó olyanért fizetni, ami egyrészt jár, másrészt nem önszántamból veszem igénybe (és még meg sem vagyok elégedve a szolgáltatással). Majd, mint roppant kedves és fontos ügyfele a WizzAir-nek kapok egy hivatalos bocsánatkérést és ...mondjuk úgy, hogy kettőt a szemem alá. Csak úgy stílusosan. Soha többé WizzAir. 

A héten részben azért fizetnek, hogy részt vegyek egy konferencián, de sokkal inkább azért, hogy elmondjam a véleményemet a média új irányzatairól és arról, hogy mindez hogyan is érvényesülhet uniós szinten. Act, react, impact. Percenként látom ezt az üzenetet.

A tegnapi nap után úgy gondolom, hogy a városnak két része van ahol nem a szemét és/vagy a kriminalitás a domináns tényező, ezek közül az egyik ez a bizonyos EU buborék: komoly, eltökélt, elegáns emberek. Az öltönyben, esernyővel biciklizés itt átlagosan hétköznapi látvány. A másik pedig ahol a szolídan felszerelt apartmanomat szponzorálják, tulajdonképpen a designer negyed. De ez utóbbi kevésbé érdekes.

Disszonancia. Brüsszel legszegényebb kerületében a munkanélküliség példátlan, a fiatalok 50%-a nem talál állást. Néhány metrómegállóval alrébb pedig már csak az építkezéseket látni, hiszen a Bizottság folyamatosan terjeszkedik. Most például ez készül:

Érdekes megoldás, hogy meghagyták a régi épületet teljes valójában és mellé felhúznak egy kellően futurisztikus tojás-szerű valamit. Egyébként egy kicsit a Guggenheimre emlékeztet, gyanítom egy lépcső sem lesz és körkörösen fognak emelkedni és elválni a szintek.

Maga a negyed tehát inkább egy város a városban, de úgy is mondhatnám, hogy lakosság a lakosságban. Az EP vibráló és nyüzsgő, az emberek barátságosak, gyakorlatilag bármelyik MEP, ha ráér csak úgy odajön beszélgetni, szívesen ad interjút. Ha épp nem, akkor pedig közli, hogy gyorsan szavaz egyet és persze addig se rohanjak sehova, pár perc múlva visszajön... A döntéseket tekintve ugyanis túl sok felelősségük - a hiedelmekkel ellentétben - nincsen. Minden ötlet a Bizottságnál veszi kezdetét, az előkészületek, a tervezetek ott születnek, ezért is érthető a konstans bővülése. A javaslatról ugyan már itt szavaznak, de elég ritka, hogy valamit ún. első olvasatra elfogadjanak... Tehát az EP azon túl, hogy szavazó bázisként funkcionál, legfőképp konferenciáknak ad helyszínt. Ezek alkalmával fontos dolgokról lehet beszélni: problémákat lehet elemezni, híres szakértőket lehet drága pénzekért ideutaztatni, megoldási javaslatokon lehet gondolkodni. És nagyjából ennyi. 

Szerencsémre full access-t kaptam, így korlátok nélkül ténfereghetek. Ezt ugyanis itt nagyon könnyű: akár tíz másodperc alatt is el lehet tévedni! Az épületek kívülről talán különböznek, belülről azonban minden folyosó egyforma, az irodák ugyanolyanok. Ez alól a híres harmadik szint a kivétel: a panorámás körfolyosóval már házasságot kötöttem. Praktikus oldalról nézve azonban ez az emelet, amely összeköti az egész komplexumot, így ha az embernek például Willy Brandtól gyorsan Antall Józsefhez kéne átszaladnia, akkor nem kell sem a fémkapus macerával, sem pedig a fel-le öltözködéssel értékes perceket vesződnie ...és ne felejtsük el, hogy kávézó is itt van, vagyis az előbbiekben már említett éppen-nem-szavazó-és-barátságos politikusokkal is itt futhat össze az ember lánya.

A látogatók számára a Parlamentarium az, ahova be lehet (és érdemes is) jutni. Egy körülbelül egy óra alatt bejárható kiállítás az, ami az EU történetét, intézményeit, feladatait, napi működését bemutatja. Még az EP képviselők portréfotóját is végig lehet bogarászni. Cseles amúgy, mert se nem abc, se nem frakció és még csak nem is ország szerint sorrendezték. (Tehát számomra csak ennek tanulmányozása tartott egy órán át...) Ami itt viszont nagyon mondjuk úgy, hogy "uniós" az a guide: automatikusan jár mindenkinek egy stílusos fejhallgatóval felszerelt ketyere, cserélhető USB portokon pedig anyanyelven a tárlatvezetés. A dolog maga úgy működik, hogy az egy-egy kiállítási tárgy mellett található kulcs-jelhez kell hozzáérinteni és utána már szép magyarul hallatszik is a beszámoló.

Összességében: ezekben a szép üveg épületekben tényleg érezhető ez a bizonyos nemzetköziség, a sokszínűség, az, hogy van potencia ebben az egészben. Távolabbról nézve viszont, valahogy mégsem áll össze a kép ...és abban is biztos vagyok, hogy ez a negyed sosem fog "beleolvadni" Brüsszel egészébe.

P.S.: az EP mögötti Leopold park békés, a tóban felismerhetetlen állatokkal!

Egészen addig, amíg Belgrádban nem jártam azt vallottam, hogy a street art nem nekem való. Ostoba, olcsó graffitik, tagek - inkább vandalizmus, mint kulturális érték. Azóta úgy gondolom inkább csak válogatós vagyok. 

A mai napon (szigorúan kiállítási anyag gyűjtése céljából) gyalog bejártam Brüsszel legszegényebb és leggazdagabb negyedeit, a legkoszosabbtól a viszonylag tisztáig. Itt jegyezném meg, hogy ennyi szemetet az utcán utoljára Velencében láttam, de azt hiszem itt sem túl trendi a kuka kultúra, inkább csak hajítsuk ki, úgy az illatfelhőnek sincs korlátja.

A városrészek közötti kontraszt gyakorlatilag háromszáz méterenként érezhető. Valahol azt olvastam a napokban, hogy Brüsszel európa legveszélyesebb városa és, hogy fényes nappal is megtámadhatnak az utcán. Ezt a cikket akkor megmosolyogtam, de azt hiszem a tegnapi és főleg mai nap ráébresztett arra, hogy lehet ebben valami... egészen sok olyan helyen jártam ma, ahol szorosan belekapaszkodtam a táskámba, a telefonomhoz nem nyúltam és persze inkább örültem neki hogy az utcán füttyögő-beszólogató, enyhén idősebb fickók egyikét sem értettem.

Na de ne kalandozzunk el, tehát: talán részben a mese- és képregényimádatnak köszönhetően is, inkább rajzokkal, mint felirattal találkozhatunk. Egyedi, hogy itt a falak helyett, néhol az ajtókat kell szemügyre venni. 

Az EU negyedet leszámítva nagyon elszaparodtak ezek a kreációk. De ott is csak azért nincs, mert minden épület üvegből van ...tényleg! Üvegre rajzoltat nem is láttam. Remélem valakit megihlettem.

Innentől a street art fogalmát némileg kiterjesztve fogom értelmezni, tehát most nézzünk minden mást is, ami az utcán történik. 

A nyüzsgősebb környékeken a zebráknál bűvész- és akrobatikus mutatványokat láthatunk. Először azt hittem ez csak ötletesebb módja a pénzkéregetésnek, de amikor már a nyolcadik gyalogátkelőhelynél fotózgattam akkor tudatosult hogy ez valami itteni belga hagyomány lehet ...de tetszik!

Az útkereszteződések itt amúgy önmagukban is érdekesek, a lámpákat sem igazán értem: az autóknál például 4 lámpa van, de ugyanúgy 3 színt használnak. Fura. 

...és mint utolsó hírmorzsa az utakról: a Durex óvszer automaták! Hát biztosan többet láttam eddig, mint kávézót.

Az úticél tehát most Brüsszelre esett. Miért? Egy média konferenciára jöttem az EP-be, ami ma délután kezdődött. De kezdjük inkább az elején, vagyis Budapesten. Egy kellemes hajnali gépet néztem ki magamnak, vagyis ez olyan 3 órás kelést jelentett. A biztonság kedvéért tegnap este már megrendeltem magamnak egy taxit, a telefonban a hölgy nagyon kedvesen rögzítette is, hogy akkor 15:45-re jönnek is értem. Mondtam neki, hogy nem 15:45, hanem 3:45, vagyis hajnal (!), mire eluralkodott rajta a rémület, hogy atyaúristen ez komoly? ...hát igen. Ne haragudjon kisasszony, csak meglepődtem ...hát még én.

Persze a taxisofőrnek sem okozhattam csalódást és egész segítőkésznek is mutatkozott, amikor jeleztem, hogy a csomagomat a kapu felett adnám át, én pedig majd átmásznék rajta. Megnyugtattam, hogy egyébként nem egy bűncselekmény helyszínéről menekít el, pusztán csak az áramszünet teremtette alternatív megoldásokat gyakorlom. A társasházban ugyanis minden elektronikusan működik - működött a tegnapi napig. Az elmúlt öt évben nem éreztem szükségét, hogy elkérjem a volt közös képviselőtől azokat a kulcsokat, amelyek segítségével az ember mechanikusra tudja átállítani a kapukat, de ez is valami, amit ideje átértékelnem. 

Ferihegyen megbeszéltünk egy találkozót egy másik, szintén a konferenciára igyekvő sráccal. Amíg vártam rá, arra lettem figyelmes, hogy valami egészen bizarr vallási közösség mellé sikerült leparkolnom magam a szigúran kabin méretű kézipoggyásszommal. Szakállas-kalapos férfiak, fekete-fehér csíkos szoknyában, kb 20 centi hosszú fa kereszttel a nyakukban és elképzelésem sincs milyen nyelven kommunikálhattak. 

A rituáléval egybekötött kultúrsokk után kellemes kis Wizzair járat várt ránk, némi tolongással az esőben, 30 perc várakozással a buszra, aztán a gépen - a csak erre a légitársaságra jellemző - állati szexi légiutaskísérőkkel. Mire épp sikerült volna elaludnom, felkeltenek, hogy nem kérek-e valamit, sört, bort, esetleg töményet. Reggel 6-kor, félálmomból felkeltve??? Aztán egy újabb kör az akciós parfümökkel. Végül azért landoltunk a semmi közepén, így kellő kialvatlansággal belevetettük magunkat a shuttle busz feltérképezésébe, amikor egy amolyan jóképű bevándorló figura leszólított minket, hogy a busz 17 euro lesz, ő viszont 15-ért elvisz minket. Köszi, nem. A buszhoz mintegy két kilométeres sor állt (az esőben), mindez a tömeg fedetlen helyen (tehát az esőben), a buszok száma pedig (így, az esőben is) csak egy maradt. Kilátástalannak látva a helyzetet belementünk a 15 euro-s buliba és onnantól reménykedtem, hogy a fiatalember nem pár egészséges vesét, hanem kedves turistákat lát bennünk.

Az út... a tag (persze) egy mukkot nem beszélt angolul, így csak sejtéseim vannak, hogy milyen sztorikkal árasztott el a másfél óra alatt, amíg beszáguldottunk, majd a végén inkább csak araszoltunk Brüsszel belvárosa felé. Az autó műszerfalán háromszor annyi lámpa égett, mint amennyinek a jelét felismertem ...bár azt hiszem azok után, hogy konstatáltam, hogy légzsák nincs már inkább nem is idegesítettem magam azon, hogy a kilóméteróra nem működött, (de érzésem szerint egy leheletnyivel azért túlléptük azt a sebességhatárt).

Mielőtt jelenésem lett volna a Parlamentben, gondoltam egy kávéval egybekötött croissant-csipegetést így a napom közepén (vagyis reggel 9-kor) meg kéne ejtenem. A szállásomtól nem messze egy bizonyos Workshop Café-ra esett a választás: brutál erős kávé, 2 euro/latte ár, mindez igazán kreatív-tanulós-tervezgetős környezetben. Az tetszett, hogy másképpen elegáns, mint a megszokott amerikai típusú halk lounge zene és foteles-kanapés interior, alternatív, talán művészi, de mégsem egy poros romkocsma.

Brüsszel maga elég lehangoló, mindig borult, esős és szürke, amolyan pár óra alatt bejárható belvárossal. Vannak szép épületek (art nouveau, art deco stílusban), vannak jó múzeumok is, de igazából nincs rám hatással itt semmi. 

A szépművészetibe el akartam nézni, ám addig gondolkodtam a bejáratnál, míg egy német nyugdíjas turistacsoport is beért, így mindenképpen elhalasztottam ezt a programot. Majd holnap. Egyébként ami talán jobban is érdekel az a képregénykultúra, lehet, hogy kiállítás terén is inkább bogarásznék valamit.

Pozitívum, hogy viszonylag sok és nagy parkkal próbálják ellensúlyozni a zsúfolt nagyvárosi légkört. Viszont Brüsszel pici, és annak ellenére, hogy szimbolikusan 27 tagország fővárosának is nevezhetnénk, annyira nem kiemelkedő a kultúrális sokszínűség. Ijesztő azonban a kerületek közötti kontraszt. Gondolok itt például olyasmire, hogy úton az EU negyed felé egy tulajdonképpeni gettón kell keresztülgrasszálnom, ami odafelé még az olcsó falafel és az áporodott marihuana szagát jelenti, visszafelé inkább könnyű esti joggingolást a bűnöző-gyanús emberek miatt. Na de félelmeket és előítéleteket félretéve, ezen a környéken egy roppant jó afrikai étteremben ebédeltem. Nem is emlékszem, hogy valaha ettem-e afrikai ételt, így automatikusan késztetést éreztem arra, hogy kipróbáljam. Itt semmi sincs kiírva angolul, így a bárokban is csak francia étlapot osztanak. A franciákkal ellentétben a belgák azonban beszélnek angolul és készséggel le is fordítanak mindent. Egy nigériai származású pincérlánnyal kezdtem beszélgetni, az egyszerűség végett csak annyit mondtam, hogy valami könnyedebb salátás dologra vágyom, mire ő annyit kért, hogy szabjak egy limitet, majd kitalálja ő! Legyen 12 euro. Nos, a tányéromra került kétezer dologból a zöldségeket leszámítva a csirkét és a fenyőmagot ismertem fel, továbbá életem legfinomabb pirított gombája mutatkozott be. A többi rejtély, de lehet jobb is. Mindenesetre ezt a helyet nem elfelejteni!

Mint utolsó itteni bejegyzés, arra gondoltam elmesélem, hogy tulajdonképpen mi volt az én szerepem ezen a konferencián, vagyis, hogy hivatalosan mit is csináltam itt amiért megfizettek. Egy projekten dolgoztam, majd ebből kiállítást hoztunk össze az itteni tartózkodásunk végére. A téma 'clear out stereotypes'. 

...ez eddig nem sokat mond.

Tehát: összesen 43 országból érkeztek résztvevők, előadók, szakemberek. Ez egy elég jó, vegyes platform networking szempontból, sokat lehet egymástól, egymásról tanulni. Pontosan ezt használtuk ki. A konferencia egyik össznépi programján - magyarul széles közönség előtt - egy nagyon rövid felhívás-féle beszédet mondtam, mely szerint mindenki gondoljon csak egy sztereotípiákra, előítéletre, félreértésre az országával, nemzetével kapcsolatosan, mondja el nekünk, pózoljon egy kicsit a kamera előtt és legyen részese ennek az egésznek.

Négy napon keresztül volt erre lehetőség, bárki szabadon jöhetett, akár teljesen külsősként is. Az üzenetek megalkotása már kicsit nehezebb volt, hiszen rövid, ütős, lehetőleg humoros dologra gondoltunk, a jelentkezők azonban nem mutatkoztak túl kreatívnak, de sebaj, ez a mi dolgunk volt. Sokan (nem túl meglepő módon) azt az üzenetet szerették volna látni, hogy a népük nem alkoholistákból, drogdílerekből vagy terroristákból áll. Unalmas és micsoda cliché...! Taktikát változtattunk és inkább mi kérdezgettünk rá a fotózások alkalmával, hogy te, az igaz, hogy nálatok...? ez már működött.

A kiállításról magáról: alapvetően egy installációt kell elképzelni, kivetítővel, ahol pörögnek az animációk, alattuk a felirat. Figyelemmel arra azonban, hogy 1. a pénzügyi keretünkből kitelt, 2. a kiállítás utaztatása is tervben van, 3. volt hozzá felületünk, így a legjobb 12-t óriásposzter formájában is kinyomtattattuk, téglafalra raktuk. A hely hangulatához és adottságaihoz kapcsolódva a köteles, csíptetős megoldást választottam.

Utolsó nap kaptuk az értesítést, hogy a konferencia szervezői gondoskodnak "az ige hirdetéséről" vagyis a kiállítás utaztatásáról, elsőkörben Németországon belül. Hát jó.

A vegán életmód veszélyes. Ez a saját tanulságom, ugyanis ezennel már 5 napja kopog a szemem valami tartalmas és ízletes, lehetőleg egészségtelen étel után. Bármit megennék. Komolyan.

A kezdeti sokk után ma társakra leltem. Délután négyen elindultunk a szállásunk környékén gyalog, a cél pedig, hogy vegyünk bármit, ami ehető, húsos és meleg. (Soya-burger tofu salátával?) Tekintve, hogy az üzletek 17, de legkésőbb 18 órakor bezárnak, így sajnos másfél km bólászás után rá kellett jönnünk, hogy ez közel sem egyszerű feladat. Végül a Kaiser's-ban kötöttünk ki. Itt több kérdés is felmerült: miért nincsenek előre csomagolt szendvicsek? Az instant tésztához honnan szerezzünk forró vizet? Vajon a dobozos kész kaját hol melegítsük meg? ...és egyáltalán, miért nincs itt valami meleg kaja?

Az üzletben meglepő módon még néhány emberrel összefutottunk, akik - hasonlóan kiéhezett állapotban - pontosan ugyanazért mentek oda, mint mi.

A végső választás a dobozos, kész kajára esett, a mikró problémára pedig konyhakész tervvel álltunk elő a cseh leányzóval: mivel ez Németország, sok-sok barátságos és szívélyes emberrel, így majd becsöngetünk valakihez és megkérjük, hogy melegítse meg nekünk. Stratégiailag a családi házakra voksoltunk, az elsőnél senki sem nyitott ajtót. A másodiknál szintén nem. A harmadiknál már körültekintőbbek voltunk: olyat kerestünk, ahol látunk nyitott ablakot, sőt, egy hölgy még el is sétált előtte. Nem nyitott ajtót. Elképzelhető, hogy megijedt egy csapat - kellően desperate - fiataltól, akik egy zsák kajával csöngetnek?!

Kilátástalan volt a helyzet. És egyre-másra kétségbe estünk. Éhesek voltunk, ételünk is volt ...miért, miért, miért. Majdnem feladva, csüggedten elindultunk hazafelé, amikor megpillantottunk egy folyosót, ami szinte bizonyosan egy konyhára vezetett. Kopogtunk, semmi. Na jó, ez már unalmas volt, besétáltunk inkább. Egy fiatal csajszi jött ki, hogy mit szeretnénk. Hátőőő, őszintén éhesek vagyunk, de már vettünk valamit csak meg kéne melegíteni... Azonnal felajánlotta, hogy természetesen, itt aztán mindent megoldanak, ha gondoljuk ki is tálalják, üljünk csak le egy asztalhoz, el tudja képzelni mennyire éhesek lehetünk. Na most ezen a ponton már szinte biztos volt, hogy vagy stopposnak vagy hajléktalannak nézett minket, de ez már elhanyagolható részletkérdés.

Mennyei boldogságot jelentett ez a tartósítószertől és egyéb műcuccoktól duzzadó, mikróban melegített főétel-féle izé. Látni lehetett egymás arcán, hogy falatról-falatra visszatér az élet, a szemekbe a csillogás. Boldogság. Mámori érzés, főleg azt is figyelembe véve, hogy normális esetben ezek azok az ételek, amikre ránézni sem bír az ember...

Újabb csoport sétált el mellettünk, akik felháborodottan kérdezték, hogy mi mégis mit eszünk. Izé... aaa... húst... Úristen, honnan szereztük??? Azért is érdekelné őket a válasz, mert már vagy egy órája leléptek, hogy kihagyhassák a vacsorát. Azt hiszem, nem én vagyok a kakukktojás a konferencián, más is hasonlóképpen szenved. Mindenesetre azért mókás volt, hogy a végére nagyjából húsz-huszonöt fő gyűlt össze

A mai késő délutáni programom is úgy indult, mint a többi: induljunk el egyedül, zenével (The Veils) és járjuk a várost. A központban elsétáltam néhány kávézó mellett, egy pasi rám mosolygott, én visszamosolyogtam, amire ő meghívott egy kávéra. Hát, miért is ne? Meséltem neki a konferenciáról, hogy miért és meddig vagyok itt, amúgy mit csinálok, stb.

Ezek után a Beethovenhalle-re készültem, meglesni mindazt, amit még nem láttam Beethovenről. A szürkületben néhány sikertelen kísérlet után (hogy legalább egy éles képet csináljak), észrevettem sok-sok fehér asztalkát, pezsgős poharakat, öltönyös embereket. Egyértelműen presztizses parti, ott a helyem!

A bejáratnál egy hölggyel beszélgettem, bevállaltam azt a veszélyes kérdést, hogy mégis mi ez a kis bulika, amire kedvesen tájékoztatott, hogy a Beethovenfest megnyitó ünnepsége, az állófogadás után pedig koncert következik. Az a kezében egy lista a vendégekről? Igen, rajtuk kívül még a sajtó munkatársait engedjük be ...páráppápám, ha már itt tartunk... bent voltam.

Szép volt, kellően német volt, de nyüzsgő, vibráló, élettelteli ...és annyira nem is sznob, mint elsőre gondoltam.

Hazafelé - hogy véletlenül se a saját gondolataimmal romantikázzak - egy párocska szólított le a buszmegállóban: a lány arra volt kíváncsi, hogy hol vettem a cipőmet. Kicsit meglepődtem, mert a krokodilból azt gondoltam, hogy egyértelmű, de azért elmondtam neki, hogy a Lacoste boltban. Na igen, ez világos, de pontosan melyikben mert ő pontosan ugyanilyet keres, de sehol sem talál. Budapesten. Erre hirtelen a srác is előkerült az árnyékból, hogy Budapesten? ...majd hozzáfűzött még néhány mondatot, ami rejtély miről szólt, viszont kérdéssel végződött. Visszakérdeztem. Újra elismételte. Megint visszakérdeztem. Angolul válaszolt, hogy magyarul beszélt hozzám ...aucs! Az ezt követő - angolul folyt - beszélgetés során azért megtudtam, hogy sok éve él kint, nincs nagyon lehetősége az anyanyelvén kommunikálni, de gondolta azért megpróbálja...