Varázsszőnyegen a világ körül

Nem is én lennék, ha legalább egy utam simán és gördülékenyen zajlana. A tegnapi napsütéses tavaszias idő délutánra átcsapott felhős-szelesbe, ami később viharos-esősbe, majd felszállt a gépem. Egyébként én tényleg szeretem amikor dobál a gép, annak ellenére is, ha időnként egy-egy stewardess az ölembe önti azt, amit magam szerettem volna (és a számba inkább…). A baj ott kezdődött, hogy 20 perces késéssel indultunk, ami jelentősen lerövidítette az átszállásra szánt egy órámat, amit talán amúgy is alákalkuláltam a frankfurti reptér méretéhez viszonyítva. A transzfernél viszont már várt rám egy lány (Natalie), akinek a jelek szerint a túlzott adminisztráció a megnyugtató, értsd: 20 üzenet 5 percenként, hogy akkor pontosan hol is fogunk találkozni. Hozzátenném, hogy a képekkel ellátott tudósítása mentette meg a helyzetet, mert így valóban sikerült a rendelkezésemre álló idő alatt átsprintelnem arra a terminálra ahova kellett. Ott széles mosollyal vár rám ő és Silvio is. Nem, nem ismerem őket (egyelőre). Silvio egy szivárványos kitűzővel virított, úgyhogy gondoltam ha ő így, akkor én meg kérdezek. Ulrike Lunacek működése nagyban inspirálja, hasonló politikai ambíciói vannak, de azt hiszem jól is csinálná. Natalie több, mint zavarban volt, kiült az arcára az aggodalom, hogy akkor ők most vajon buzik vagy csak ez a téma vagy… aztán némi fotómutogatás kisimította a ráncait. Párórás további utazás, némi éjszakai séta, becsekkolás és minden rendben is volt. Reméltem én. Azt ugyan sikerült kibuliznom, hogy a legfelső emeletre kapjak szobát, a melegvíz már nincs benne a szolgáltatásban, viszont a wifit elég erősen fogom. A holnapi az egyetlen napom mielőtt az EU különböző intézményeibe bezárnak, így egésznapos turbósebességű városnézést tervezek, a többiről majd a későbbiekben.