A mai késő délutáni programom is úgy indult, mint a többi: induljunk el egyedül, zenével (The Veils) és járjuk a várost. A központban elsétáltam néhány kávézó mellett, egy pasi rám mosolygott, én visszamosolyogtam, amire ő meghívott egy kávéra. Hát, miért is ne? Meséltem neki a konferenciáról, hogy miért és meddig vagyok itt, amúgy mit csinálok, stb.
Ezek után a Beethovenhalle-re készültem, meglesni mindazt, amit még nem láttam Beethovenről. A szürkületben néhány sikertelen kísérlet után (hogy legalább egy éles képet csináljak), észrevettem sok-sok fehér asztalkát, pezsgős poharakat, öltönyös embereket. Egyértelműen presztizses parti, ott a helyem!
A bejáratnál egy hölggyel beszélgettem, bevállaltam azt a veszélyes kérdést, hogy mégis mi ez a kis bulika, amire kedvesen tájékoztatott, hogy a Beethovenfest megnyitó ünnepsége, az állófogadás után pedig koncert következik. Az a kezében egy lista a vendégekről? Igen, rajtuk kívül még a sajtó munkatársait engedjük be ...páráppápám, ha már itt tartunk... bent voltam.
Szép volt, kellően német volt, de nyüzsgő, vibráló, élettelteli ...és annyira nem is sznob, mint elsőre gondoltam.
Hazafelé - hogy véletlenül se a saját gondolataimmal romantikázzak - egy párocska szólított le a buszmegállóban: a lány arra volt kíváncsi, hogy hol vettem a cipőmet. Kicsit meglepődtem, mert a krokodilból azt gondoltam, hogy egyértelmű, de azért elmondtam neki, hogy a Lacoste boltban. Na igen, ez világos, de pontosan melyikben mert ő pontosan ugyanilyet keres, de sehol sem talál. Budapesten. Erre hirtelen a srác is előkerült az árnyékból, hogy Budapesten? ...majd hozzáfűzött még néhány mondatot, ami rejtély miről szólt, viszont kérdéssel végződött. Visszakérdeztem. Újra elismételte. Megint visszakérdeztem. Angolul válaszolt, hogy magyarul beszélt hozzám ...aucs! Az ezt követő - angolul folyt - beszélgetés során azért megtudtam, hogy sok éve él kint, nincs nagyon lehetősége az anyanyelvén kommunikálni, de gondolta azért megpróbálja...
