Nos, három nap babcsíra és csapvíz kúra, valamint rengeteg hasznos környezettudatos tanács után úgy döntöttem, hogy senkinek sem fog feltűnni, ha egy kicsit elhagyom a törzset és felfedezem Bonn-t. Nappal ez az erdő, aminek a közepén lakom már sokkal barátságosabb, mint ahogy a tömegközlekedés és működik. Valahogy még mindig nem sikerült megemésztenem - pedig sokadjára járok Németországban - hogy a buszok nemcsak pontosan járnak és gyönyörű tiszták (biztonsági övvel felszereltek!), de az azon utazók rendszerint Omega órát viselnek Frey Wille kiegészítőkkel.
Első utam természetesen a Beethoven szobra mögött fekvő Starbucks-ba vezetett, ahol végre egy hatalmas adag latte és internet társaságában tudtam élvezni, hogy Bonn-ban vagyok. A város amúgy varázslatosan békés és tiszta, tele fákkal, parkokkal, szökőkutakkal, antikvár bazárokkal, amiket Rómában és Párizsban is imádtam ...ha egy szót sem értek a könyvekből akkor is félórákat tudok eltölteni azzal, hogy végignézzem a kínálatot. Egyébként az olvasásnak itt nagy hagyománya van, a parkokban például (őrizetlen) üvegbódék találhatók, ahonnan vagy kölcsönözni vagy vásárolni lehet könyveket - még nem sikerült rájönnöm, hogy pontosan hogy is működik mert sajnos csak németül van kiírva.
A távolságok nem túl nagyok, így ez is egy amolyan kerékpáros város. Pete Murray zenéjét választottam a sétáláshoz és azt hiszem számomra ez a két óra barangolás volt a kikapcsolódás. Na persze nemcsak azért, mert úgy érzem végre "csináltam" is valamit, hanem azért is mert máris több életkedvvel térek vissza a kis erdei oduba.
Meglepő módon a város tele van plakátolva a koferenciával, a bonn-i lakók köszönnek és támogatásukat fejezik ki, amint észreveszik a blézeremre csíptetett névkártyámat, amin persze a hivatalos logó is megtalálható. Tegnap este a polgármester is beszédet mondott, kifejezve legmélyebb tiszteletét. (Erre már mindenki felöltözött - mármint amolyan, az urbanizált világban hagyományosnak számító módon.) Azt hiszem ez a város és talán az egész ország is nyitott a témában sokféle kezdeményezésre, örülnek annak, hogy a fiatalok meg akarják váltani a világot és mindent megtesznek azért, hogy ilyen és ehhez hasonló tréningek, beszélgetések, előadások megrendezésre kerülhessenek. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy nemcsak pénzt adnak, de helyszíneket biztosítanak, szakértőket hívnak meg, satöbbi. Kívülről szemlélve talán én is pozitíva(bba)n állnék a dologhoz, résztvevőként azonban sajnos úgy látom, hogy naivitás volna bármi ilyenben komolyan hinni.
Néha elgondolkozom, hogy azon túl, hogy utazási és networking lehetőség miért is csinálom ezt, vagyis miért jövök el ilyen workshopokra, konferenciákra amikor már előre érzem és tudom, hogy semmi haszna sem lesz ...másik oldalról viszont azt hangsúlyoznám, hogy magából az eseménysorozatból tényleg nem, de az egymással folytatott beszélgetésekből nagyon sokat lehet tanulni. A vacsoránál - ahol még mindig nem sikerült megszoknom, hogy böfögni és fingani is szokás - arról meséltünk, hogy ki, hogyan és mikor ünnepli a karácsonyt. Bámulatos, hogy ahány ország annyi különböző bibliai és nem-bibliai élőlény hozza az ajándékot! Viszont egy biztos: a mai példákból okulva talán mi magyarok gondoljuk egyedül úgy, hogy a sztori egy újszülött csecsemővel a leghihetőbb. A legtöbb helyen azért télapó, a három király vagy az apostolok végzik ezt a feladatot. Ezt a harmadik verziót mondjuk bevallom egyáltalán nem értettem, de nem tűnik életszerűtlenebbnek, mint a mi megoldásunk...
