A mai reggeli közben egy eddig ismeretlen német leányzóval csevegtem, aki egyszer csak megkérdezte hogy by the way are you straight? Tudom, tudom, ilyesmin már nem kéne meglepődnöm, de azért mégis. Tekintve, hogy ezúttal az alvás tettetésének lehetősége nem állt fent, így kénytelen voltam valamit reagálni, mondjuk azt, hogy ez miért is fontos. Erre közölte, hogy csak azért, mert véleménye szerint jól nézek ki és akarna nekem valamit ajánlani, persze csak, ha nyitott vagyok rá. Eközben - szerencsémre - újabb emberke csatlakozott az asztalunkhoz, így ez a beszélgetés félbeszakadt, bár tíz másodpercre végigfutott az agyamon, hogy ő egy lehetséges harmadik résztvevő buliban... mindenesetre azért hozzátette, hogy majd később megkeres és befejezzük.
Na most ezen a ponton már azon is gondolkozom, hogy vajon ezek csak velem történnek meg vagy itt - rajtam kívül - mindenki hisz a szabad szerelemben, azaz már rég mindenki mindenkivel összekavart csak nem veszem észre. Egyre bizarabb ez az itt tartózkodás.
Ma egy kicsit hosszabb léptékű pihenőt tartottam, először a Bonn(e) Baguette pékségben kezdtem, ugyanis a reggeli tárgyfelvétel és a már-már megszokottá vált neptun-halál miatt lemaradtam a reggeliről is. Sajnos a beavató szertartást már nem úsztam meg.
Bonn továbbra is gyönyörű, a belváros pár sétáló utcából áll, telis-tele üzletekkel, és ahogy már megszokhattuk: Beethoven mindenütt. Elsétáltam addig a házig, ahol született, noha a feljegyzések szerint csak ezen városon belül hét különböző helyen élt, a legnagyobb kincsként mégis ezt a kis tüneményes házat őrzik. Minden évben van egy közel egy hónapig tartó Beethoven-fesztivál, az idei pont ma kezdődik. Sajnos már nem volt időm eljutni a Beethovenhalle-ig, de a fesztiválra is figyelemmel talán holnap az egyik törzsi rituálé helyett...
Maradjunk egy kicsit a belvárosi sétáló utcáknál: ez a része a városnak ötvözi a mai igényeket - üzletek, kávézók és a helyi hírességnek számító Telekom, ám mégis visszatükrözi régiességét azzal, hogy a boltok felett továbbra is a keskeny német házikókat látni. A legrégebbiként őt tartják számon, hogy hány száz éves arra több különböző választ kaptam, így erről végtére is fogalmam sincs.
Be kell valljam, hogy nagyon egyedinek találtam, hogy a régi városfalból megmaradt szeletke a sétáló övezet része. Valahogy közelebb hozza az emberhez a történelmet azzal, hogy nem a várostól 20km-re található egy kietlen szakaszon, ahol - esetenként - még belépőt is van pofájuk szedni.
Zárásképp az Art Deco stílusban épített Metropol épületébe mentem, ami valaha moziként üzemelt, ma viszont már a Thalia könyváruház lánc egyik boltjának ad otthont. Kaliforniában már megszoktam, hogy külön olvasó helységek kerültek kialakításra, de szerencsére ez mára már Európa számos országában is divatba jött. Itt az egyediséget ezon belső galériában lehet megcsípni: ezen sötétkék bársony olvasószékek gondoskodnak a kényelemről és a nyugalomról, de azt hiszem ez a rész inkább télen, a hidegben népszerű. Amíg ilyen kellemes meleg van, addig inkább a parkokban olvasnak az emberek. Mialatt hazafelé sétáltam, megint belebotlottam egy ilyen könyvekkel teli üvegkalitkába, de ezúttal valaki épp válogatott is közölük. Sőt, még angolul is beszélt. Szóval, a rendszer olyan, mint nálunk az antikvárium csak itt ingyen van: ha megunsz egy könyvet egyszerűen elviszed egy ilyen kis bódéba. Mint megtudtam ezeket csak nemrég létesítették, a srác szerint pár hete, de az már most egyértelmű, hogy működik mert napok alatt gyakorlatilag teljesen kicserélődik a választék. Ő például már vagy öt-hat könyvet hozott és legalább ennyit el is vitt. Bámulatos. Arra tekintettel, hogy Bonn - az ENSZ központja mellett - egyetemi városként aposztrofálható, nem meglepő, hogy iskolai hagyományokből nőtte ki magát a dolog ...vagyis ebben az esetben kiterjesztették a "publikus" városrészekre, tankönyvek helyett pedig szépirodalomra. Sajnos angolul semmit sem találtam.
