Az úticél tehát most Brüsszelre esett. Miért? Egy média konferenciára jöttem az EP-be, ami ma délután kezdődött. De kezdjük inkább az elején, vagyis Budapesten. Egy kellemes hajnali gépet néztem ki magamnak, vagyis ez olyan 3 órás kelést jelentett. A biztonság kedvéért tegnap este már megrendeltem magamnak egy taxit, a telefonban a hölgy nagyon kedvesen rögzítette is, hogy akkor 15:45-re jönnek is értem. Mondtam neki, hogy nem 15:45, hanem 3:45, vagyis hajnal (!), mire eluralkodott rajta a rémület, hogy atyaúristen ez komoly? ...hát igen. Ne haragudjon kisasszony, csak meglepődtem ...hát még én.
Persze a taxisofőrnek sem okozhattam csalódást és egész segítőkésznek is mutatkozott, amikor jeleztem, hogy a csomagomat a kapu felett adnám át, én pedig majd átmásznék rajta. Megnyugtattam, hogy egyébként nem egy bűncselekmény helyszínéről menekít el, pusztán csak az áramszünet teremtette alternatív megoldásokat gyakorlom. A társasházban ugyanis minden elektronikusan működik - működött a tegnapi napig. Az elmúlt öt évben nem éreztem szükségét, hogy elkérjem a volt közös képviselőtől azokat a kulcsokat, amelyek segítségével az ember mechanikusra tudja átállítani a kapukat, de ez is valami, amit ideje átértékelnem.
Ferihegyen megbeszéltünk egy találkozót egy másik, szintén a konferenciára igyekvő sráccal. Amíg vártam rá, arra lettem figyelmes, hogy valami egészen bizarr vallási közösség mellé sikerült leparkolnom magam a szigúran kabin méretű kézipoggyásszommal. Szakállas-kalapos férfiak, fekete-fehér csíkos szoknyában, kb 20 centi hosszú fa kereszttel a nyakukban és elképzelésem sincs milyen nyelven kommunikálhattak.
A rituáléval egybekötött kultúrsokk után kellemes kis Wizzair járat várt ránk, némi tolongással az esőben, 30 perc várakozással a buszra, aztán a gépen - a csak erre a légitársaságra jellemző - állati szexi légiutaskísérőkkel. Mire épp sikerült volna elaludnom, felkeltenek, hogy nem kérek-e valamit, sört, bort, esetleg töményet. Reggel 6-kor, félálmomból felkeltve??? Aztán egy újabb kör az akciós parfümökkel. Végül azért landoltunk a semmi közepén, így kellő kialvatlansággal belevetettük magunkat a shuttle busz feltérképezésébe, amikor egy amolyan jóképű bevándorló figura leszólított minket, hogy a busz 17 euro lesz, ő viszont 15-ért elvisz minket. Köszi, nem. A buszhoz mintegy két kilométeres sor állt (az esőben), mindez a tömeg fedetlen helyen (tehát az esőben), a buszok száma pedig (így, az esőben is) csak egy maradt. Kilátástalannak látva a helyzetet belementünk a 15 euro-s buliba és onnantól reménykedtem, hogy a fiatalember nem pár egészséges vesét, hanem kedves turistákat lát bennünk.
Az út... a tag (persze) egy mukkot nem beszélt angolul, így csak sejtéseim vannak, hogy milyen sztorikkal árasztott el a másfél óra alatt, amíg beszáguldottunk, majd a végén inkább csak araszoltunk Brüsszel belvárosa felé. Az autó műszerfalán háromszor annyi lámpa égett, mint amennyinek a jelét felismertem ...bár azt hiszem azok után, hogy konstatáltam, hogy légzsák nincs már inkább nem is idegesítettem magam azon, hogy a kilóméteróra nem működött, (de érzésem szerint egy leheletnyivel azért túlléptük azt a sebességhatárt).
Mielőtt jelenésem lett volna a Parlamentben, gondoltam egy kávéval egybekötött croissant-csipegetést így a napom közepén (vagyis reggel 9-kor) meg kéne ejtenem. A szállásomtól nem messze egy bizonyos Workshop Café-ra esett a választás: brutál erős kávé, 2 euro/latte ár, mindez igazán kreatív-tanulós-tervezgetős környezetben. Az tetszett, hogy másképpen elegáns, mint a megszokott amerikai típusú halk lounge zene és foteles-kanapés interior, alternatív, talán művészi, de mégsem egy poros romkocsma.
Brüsszel maga elég lehangoló, mindig borult, esős és szürke, amolyan pár óra alatt bejárható belvárossal. Vannak szép épületek (art nouveau, art deco stílusban), vannak jó múzeumok is, de igazából nincs rám hatással itt semmi.
A szépművészetibe el akartam nézni, ám addig gondolkodtam a bejáratnál, míg egy német nyugdíjas turistacsoport is beért, így mindenképpen elhalasztottam ezt a programot. Majd holnap. Egyébként ami talán jobban is érdekel az a képregénykultúra, lehet, hogy kiállítás terén is inkább bogarásznék valamit.
Pozitívum, hogy viszonylag sok és nagy parkkal próbálják ellensúlyozni a zsúfolt nagyvárosi légkört. Viszont Brüsszel pici, és annak ellenére, hogy szimbolikusan 27 tagország fővárosának is nevezhetnénk, annyira nem kiemelkedő a kultúrális sokszínűség. Ijesztő azonban a kerületek közötti kontraszt. Gondolok itt például olyasmire, hogy úton az EU negyed felé egy tulajdonképpeni gettón kell keresztülgrasszálnom, ami odafelé még az olcsó falafel és az áporodott marihuana szagát jelenti, visszafelé inkább könnyű esti joggingolást a bűnöző-gyanús emberek miatt. Na de félelmeket és előítéleteket félretéve, ezen a környéken egy roppant jó afrikai étteremben ebédeltem. Nem is emlékszem, hogy valaha ettem-e afrikai ételt, így automatikusan késztetést éreztem arra, hogy kipróbáljam. Itt semmi sincs kiírva angolul, így a bárokban is csak francia étlapot osztanak. A franciákkal ellentétben a belgák azonban beszélnek angolul és készséggel le is fordítanak mindent. Egy nigériai származású pincérlánnyal kezdtem beszélgetni, az egyszerűség végett csak annyit mondtam, hogy valami könnyedebb salátás dologra vágyom, mire ő annyit kért, hogy szabjak egy limitet, majd kitalálja ő! Legyen 12 euro. Nos, a tányéromra került kétezer dologból a zöldségeket leszámítva a csirkét és a fenyőmagot ismertem fel, továbbá életem legfinomabb pirított gombája mutatkozott be. A többi rejtély, de lehet jobb is. Mindenesetre ezt a helyet nem elfelejteni!
